Fenntarthatóság a Bunzl Magyarország Kft.-nél
1. Bunzl pillérek, mint a fenntarthatósági célok alapjai
A Bunzl Csoport mint speciális disztribúciós és szolgáltatási csoport vesz részt nemzetközi szinten az ellátási láncban. A betöltött szerepéből adódóan működését és sikereit a folyamatosan változó környezet nagyban befolyásolja, amely kockázatokat és lehetőségeket egyaránt jelent számára. Ennek következtében az anyavállalat (Bunzl plc) 2020-ban elvégezte az első olyan felmérését (materiality assessment), aminek célja azoknak a problémaköröknek az azonosítása volt, melyek nemcsak a Bunzl, hanem az érdekelt felei számára is lényegesek és fontosak, mivel a vállalat kulcsfontosságúnak tartja, hogy tevékenységei figyelembe vegyék azokat a jelentős társadalmi és környezeti kérdéseket, amelyek a leginkább foglalkoztatják érdekelt feleit. Emellett elismeri, hogy a vállalatoknak kezelniük kell és felelősséget kell vállalniuk döntéseik emberekre, társadalomra és környezetre gyakorolt tényleges és lehetséges káros hatásaiért.
A felmérést és értékelést követően a Bunzl plc négy kulcstémát azonosított be, amiken fenntarthatósági stratégiája alapul. A stratégia kiterjed a Bunzl Csoport összes vállalatára, így a Bunzl Magyarország Kft.-re is. A négy kulcstéma – ahogy az 1. ábra is mutatja – és a hozzájuk kapcsolódó kötelezettségvállalások a következők:
1. Felelős ellátási láncok
- 2025-re a beszerzés 90%-a auditált szállítóktól a magas kockázatú régiókban
2. Befektetés a munkavállalóinkba
- Több nőt vezetői szerepbe;
- Befogadó kultúra kiépítése;
- A vezetők következő generációjának kiválasztása, felépítése a fiatal tehetségek köréből
3. Fellépés az éghajlatváltozás ellen
- Scope 1 & 2: 2030-ra abszolút 27,5%-os kibocsátás-csökkenés 2019-hez képest (50%-os CO2-hatékonyság növekedés);
- Scope 3: a beszállítók 79%-a SBTi célokkal fog rendelkezni 2027-ig;
- Net zero kibocsátás 2050-ig;
- Jóváhagyott céljainkat egy további kötelezettségvállalás támogatja: 2030-ra 100%-ban megújuló energia beszerzése a Bunzl Csoporton belül
4. Alternatív termékek és szolgáltatások
- Ügyfelek támogatása az egyszer használatos műanyagok cseréjében, csökkentésében;
- Újrahasznosítható, komposztálható vagy újrahasználható csomagolások szignifikáns növelése
Bunzl 4 ESG pillére
Ez a négy kérdéskör az ENSZ Fenntartható Fejlődési Céljai (ENSZ SDGs) közül ötöt támogat, ennélfogva a Bunzl Csoport hozzájárul ezzel a globálisan elfogadott SDG-k végrehajtásához, melyek célja a világ fejlődési pályájának fenntartható irányba állítása, ami kétségtelenül az ENSZ eddigi egyik legnagyobb vállalkozása.
A következő SDG-ket támogatjuk vállalatcsoport szinten:
- Tisztességes munka és gazdasági növekedés (8.)
- Nemek közötti egyenlőség (5.) és egyenlőtlenségek csökkentése (10.)
- Fellépés az éghajlatváltozás ellen (13.)
- Felelős fogyasztás és termelés (12.)
1.1. Science Based Targets initiative (SBTi) és a Scope 1, 2 & 3
Az SBTi egy olyan globális kezdeményezés, amely a vállalatoknak egyértelműen meghatározott utat kínál a kibocsátások csökkentéséhez a Párizsi Megállapodás célkitűzéseivel összhangban. A vállalatok által meghatározott célok akkor tekinthetők “tudományosan megalapozottnak (science based)”, ha azok összhangban vannak a legfrissebb klímatudományi eredményekkel, és a globális felmelegedést a preindusztriális szintekhez képest 1,5°C-ra korlátozzák.
A Science Based Targets kezdeményezés 2022-ben igazolta, hogy a Bunzl plc által benyújtott vállalati ÜHG-kibocsátás csökkentési célok megfelelnek az SBTi kritériumoknak és ajánlásoknak. Az SBTi csapata a vállalat Scope 1 és 2 körébe tartozó célambícióit minősítette.
A Scope 1, 2 & 3 körébe tartozó kibocsátásokról a 2. ábra nyújt részletes információt. Röviden az mondható el, hogy a
Scope 1: Közvetlen kibocsátás
→ A cég tulajdonában lévő vagy közvetlenül kontrollált forrásokból származó kibocsátások (pl. céges autók üzemanyag fogyasztása).
Scope 2: Közvetett kibocsátás
→ Nem a vállalatnál keletkező, de a vállalat fogyasztásából adódó kibocsátások (pl. vásárolt villamos energiából adódó kibocsátások).
Scope 3: További közvetett kibocsátás
→ Minden egyéb, ami az értéklánchoz kapcsolódik, így a beszállítóktól származó emissziók, a termékek életciklusából eredő kibocsátások, stb.
Scope 1, 2 & 3
2. Egyes pilléreket támogató tevékenységek a Bunzl Magyarország Kft.-nél
Vállalatunk kiemelt célja, hogy kivegye szerepét és hatékonyan részt vegyen a fenntarthatósági célkitűzések támogatásában és elérésében. Fontos számunkra, hogy ne csak az anyavállalat által vállalat kötelezettségeknek tegyünk eleget, hanem nemzeti és lokális szinten is odafigyeljünk a működésünkből eredő közvetlen és közvetett hatásainkra és hozzájáruljunk a társadalom és a közösség javához. Ebből eredően rendelkezünk a fenntarthatóság mindhárom pillérét – környezet, társadalom és gazdaság – támogató irányelvekkel, célkitűzésekkel és programokkal. Az előrehaladást, a célkitűzések teljesítését, illetve a programok hatékonyságát különböző teljesítménymutatókkal (KPIs) mérjük és riportáljuk.
2.1. Fellépés az éghajlatváltozás ellen - Scope 1, 2 & 3
2025 folyamán a világ ismét valódi, megfigyelhető éghajlati változásoknak volt tanúja – áradások, aszályok és súlyos hőhullámok továbbra is hatással vannak az ezeknek legkevésbé ellenálló ökoszisztémákra és közösségekre. A bolygó gleccserei és óceánjai is változásokon mentek keresztül – jégsapkáink olvadnak, a tengerszint emelkedik, az óceánok felmelegednek és savasabbá válnak. Mindezek a változások és szélsőséges időjárási események az antropogén eredetű globális felmelegedésnek tulajdoníthatók, és mivel ezek a következő évtizedekben egyre hangsúlyosabbak lesznek, a vállalatok és kormányok összehangolt és ambiciózus fellépése nélkül jelentős kihívások elé állítják társadalmunkat és környezetünket.
A Bunzl-nél tudjuk, hogy közvetlen működésünk, disztribúciós tevékenységeink és ellátási láncaink mind részét képezik a kihívásnak, és amellett, hogy felmérjük a hosszú távú kockázatokat, amelyeket az éghajlatváltozás jelent az üzletág számára, továbbra is teljesítjük a jóváhagyott rövid és hosszú távú szén-dioxid-csökkentési céljainkat.
A net zero elérése lehetőséget jelent a Bunzl számára, hogy rugalmasabb üzletet építsen ki, és a fenntarthatósági stratégiájának része, hogy alapvető üzleti megoldásokat szállítson szerte a világon, és hosszú távú fenntartható értéket teremtsen valamennyi érdekelt fél javára. A net zero elérése jelentős kihívást jelent, hiszen nemcsak saját működésünket kell értékelnünk és megváltoztatnunk, hanem több száz ügyféllel és beszállítóval kell együttműködnünk, hogy elérjük az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye (UNFCCC) Párizsi Megállapodás céljainak teljesítéséhez szükséges mély kibocsátáscsökkentést. Ennélfogva kihasználjuk továbbra is a pozíciónkat az ellátási láncban, hogy előmozdítsuk a változást, és ahol csak tudjuk, befolyásunkat felhasználjuk más vállalkozások működésének fenntartható pályájára állításában.
Vállalatunk elkötelezett a tevekénységéből származó CO2-kibocsátás csökkentésében és kompenzálásában. 2024-ben 2019-hez képest 23,18%-os CO2 ekvivalens kibocsátáscsökkentést értünk el a Scope 1 és 2 körébe tartozó kibocsátások terén. Ezt egyrészt úgy értük el, hogy a Bunzl Magyarország Kft. biatorbágyi telephelyén 2023-ban telepítve lettek napelemek, amik évente az összes villamos energia fogyasztás 1/3-át fedezik.
A céges személygépkocsi állományban szintén sikerült 3 autót plug-in hybridre cserélni. 2026-ra a cél olyan céges autó-szabályzatot bevezetni és végrehajtani, ami erősen támogatja az elektromos autók előtérbe helyezését és a belső égésű motoros autók mielőbbi kivonását. Továbbá 2026-ra várhatóan a saját 3,5 tonna alatti kis haszongépjárműveinket (pl. kisteherautók) is át tudjuk állítani elektromos járművekre, a meglévő furgon bérleti szerződéseink megszűnése után. Emellett a harmadik fél fuvarozókkal való partnerségek vizsgálata és/vagy kísérletek lefolytatása után elő kívánjuk mozdítani az alternatív, alacsony kibocsátású üzemanyagokkal működő és elektromos haszongépjárművek használatát.
Ahogyan a 3. ábra is mutatja az 1. és 2. kategóriába tartozó izzók arányát fokozatosan csökkenteni szeretnék és végül 100% LED izzó arányt elérni. Az 1. kategóriába a nagy intenzitású kisülési izzók, míg a 2. kategóriába a fluoreszkáló fénycsövek tartoznak. A LED izzók után a 2. kategóriás izzók használata preferált.
A Scope 3 körbe tartoznak a hulladékokkal járó kibocsátások. A vállalatnál arra törekszünk, hogy minél kevesebb legyen a keletkező hulladék mennyisége, különösen a kommunális hulladék mennyisége és minél hatékonyabb, tisztább legyen a szelektív hulladék gyűjtése, hiszen ezzel érhető el, hogy a hulladék minél nagyobb aránya újrahasznosításra kerüljön és másodnyersanyagként visszaintegrálódjon a folyamatokba, elősegítve ezzel a körforgásos gazdaság alapelvének megvalósulását.
A Bunzl Magyarország Kft.-nél nemcsak arra törekszünk, hogy kibocsátásainkat csökkentsük, hanem kompenzáljuk is azokat. Ennek megvalósítása érdekében az elmúlt években a Föld napja alkalmából fákat ültettünk közösen a kollégákkal a cég biatorbágyi telephelyén.
Tevékenységünket minden tekintetben szigorú etikai, szakmai és jogi szabályok szerint végezzük. Az etikus üzleti gyakorlat iránti elkötelezettségünk folytán a megvesztegetés, korrupció bármely formáját elutasítjuk. A Megvesztegetés- és Korrupcióellenes Irányelveink tartalmazzák a követendő elveket és magatartási formákat. Az irányelvben rögzített követelmények nemcsak a vállalatunkra és munkavállalóinkra vonatkoznak, hanem kiterjednek azon ügynökökre, képviselőkre és közvetítőkre is, akik a Bunzl nevében járnak el.
Tekintettel a megvesztegetés és korrupció elleni törvények és szabályozások megszegésének súlyosságát, amennyiben egy munkavállaló – szándékosan vagy hanyagságból – nem követi a fenti irányelveket, akkor az fegyelmi intézkedéshez és végül a munkaviszony megszüntetéséhez is vezethet. Amennyiben harmadik fél nem tartja be az irányelveket, úgy az üzleti kapcsolat is megszűnhet.
A Bunzl minden munkavállalója köteles jelenteni minden tényleges vagy gyanított megvesztegetést, csalást vagy egyéb hűtlen kezelést a menedzsmentnek. A munkavállalók észrevételeiket az illetékes osztály vezetőjének vagy a Bunzl központjának is jelenthetik, ezt a lehetőséget a Speak Up Policy tartalmazza. Vállalatunknál az üzleti magatartásra előírásaink és etikai kódexünk van, továbbá kötelező képzést nyújtunk munkavállalóinknak a legfontosabb problémákról, rendszeresen végzünk belső ellenőrzést, zéró toleranciát tanúsítunk a tisztességtelen munkahelyi diszkriminációval szemben, illetve rendszeresen kikérjük munkavállalóink véleményét.
Végül, de nem utolsósorban, mind vállalatunkra, mind munkavállalóinkra vonatkozik a versenyjog, amelynek célja a fogyasztók lehető legnagyobb mértékű védelme azáltal, hogy biztosítja a vállalatok közötti tisztességes versenyt az árak, a minőség és az innováció tekintetében. Semmilyen körülmények között nem tűrjük el a tiltott, versenyellenes gyakorlatokat, mint amilyeneket a tényleges vagy potenciális versenytársakkal kötött, akár írásbeli, akár szóbeli megállapodások példázhatnak. Az ilyen típusú megállapodások közé tartozhatnak az árrögzítéssel, a termelés korlátozásával, a piac felosztásával, a fiktív ajánlattétellel és az üzleti szempontból érzékeny információk cseréjével kapcsolatos megállapodások. A vevőkkel, beszállítókkal, kiskereskedőkkel és forgalmazókkal kötött megállapodások szintén versenyellenesnek minősülhetnek, ha exporttilalom alá eső árukra vagy szolgáltatásokra vonatkoznak, ha viszonteladói árakat rögzítenek, vagy kizárólagos beszerzési/szállítási kötelezettségeket írnak elő.
2.2. Befektetés a munkavállalóinkba
Hiszünk abban, hogy a munkavállalóink sikerünk különleges kulcsszereplői, ezért elkötelezettek vagyunk amellett, hogy munkaügyi eljárásaink és gyakorlataink az egyén képességeinek maximalizálására irányuljanak. Véleményünk szerint ezt munkavállalóink adottságainak fejlesztésével lehet a legjobban elérni, de közben a különböző kultúrákat, nézőpontokat és tapasztalatokat is figyelembe kell venni.
Olyan munkakörnyezet kialakítására törekszünk, ahol minden munkavállalót egyénként, tisztességesen és következetesen kezelünk. Szeretnénk elhárítani a szükségtelen, valós vagy vélt akadályokat munkavállalóink elől, akik képzés és fejlődés, pozícióváltás és karriertervezés útján keresnek lehetőségeket. Elkötelezettek vagyunk a kollégáinkkal való tisztességes és tiszteletteljes bánásmód iránt és elvárjuk a munkavállalóinkkal szemben is, hogy megértsék és betartsák a Bunzl Magatartási Kódexe által meghatározott elveket és követelményeket.
Támogatjuk az esélyegyenlőséget a munkavállalásban, és elítéljük a jogtalan diszkrimináció minden formáját. Elvárjuk, hogy az egyének egyenlő és tisztességes bánásmódban részesüljenek, és hogy minden foglalkoztatási, képzési és előmeneteli döntés a munkavégzésen alapuló szempontokon nyugodjon. Ez a munkakörök pályázati folyamataira is érvényes, ahol az egyetlen célunk az adott munkakörre leginkább alkalmas személy kinevezése.
A munkavállalóinkra vonatkozó tisztességes bánásmód iránti elkötelezettségünk azonban nem merül ki a pozícióra való kiválasztás vagy a képzés szintjén, hanem a foglalkoztatás teljes idejére kiterjed. Arra ösztönzünk mindenkit, hogy fejlődjön és irányítsa karrierjét. Annak érdekében, hogy ebben mi is segítsük őket, képzéseket biztosítunk, és célunk a felmerülő üresedéseket belső munkatársakkal feltölteni. Szintén törekszünk arra, hogy idevonzzuk, motiváljuk és megtartsuk munkavállalóinkat azáltal, hogy egyrészt megjutalmazzuk őket jó teljesítményükért, másrészt hangsúlyt fektetünk a jó kommunikációra, hogy mindig értsük egymást.
Abban hiszünk, hogy a befogadó munkakörnyezet megteremtése egy olyan felelősség, amelyet minden vezetőnek vállalnia kell. Így továbbra is támogatjuk igazgatóinkat és vezetőinket a sokszínűség, a méltányosság és a befogadás elvének mindennapi tevékenységekben, szerepekben és feladatokban való szemléltetésében, és biztosítjuk számukra a szükséges képzéseket.
A munkavállalóink mellett fontosnak tartjuk a társadalmi felelősségvállalást, illetve a vállalat tevékenysége által érintett közösség támogatását. Ennek érdekében 2023-ban két alapítványt is támogattunk pénzadományokkal:
- Remény a Leukémiás Gyermekekért Közhasznú Alapítvány – kollégáink a karácsonyi jutalmuk egy részét ajánlották fel;
- CsodaCsoport Alapítvány – a partnereknek szánt karácsonyi ajándékokra elkülönített összeget fordítottuk jótékony célra.
2024-ben nagy értékű tárgyi adománnyal támogattuk a Mentőöv Gyermekeinkért 2002 Alapítványt. Emellett szintén tárgyi adománnyal iskolákat is támogattunk, ugyanis a régi még használható monitorjainkat felajánlottuk részükre.
Fő célunk, hogy tovább építsük egy olyan cég globális képét, amely jó hatással van munkavállalóira és azok közösségeire egyaránt.
2.2.1. Great Place To Work (GPTW) felmérés
A GTPW nemzetközileg elismert eszköz a munkahelyi elkötelezettség felmérésére. Alapelve, hogy a munkavállalók bizalmának szintjét méri a vállalatuk és annak vezetése iránt. Mi 2025. szeptemberében ismét felkértük munkavállalóinkat (115 fő) a kérdőív kitöltésére, akik közül 100 ki is töltötte, ami azt jelenti, hogy a részvételi arány magas volt, 87%. Az elért eredmény alapján pedig 2025. októberétől rendelkezünk a GPTW minősítéssel.
A GPTW a bizalom 5 fő pillérét méri, melyek mindegyike 3 alpillérből áll:
- Hitelesség:
- Kommunikáció: méri, hogy a vezetés és a munkavállalók közötti kommunikáció mennyire hatékony a kétirányú párbeszéd ösztönzéseként.
- Kompetenciák: a képességet méri az alkalmazottak és az erőforrások hatékony koordinálására, a munka felügyeletére, a stratégia felvázolására és végrehajtására.
- Integritás: a mindennapi feladatok őszinteségétől és megbízhatóságától függ. A vezetők példát mutatnak és betartják ígéreteiket.
- Tisztelet:
- Támogatás: a képzési lehetőségeket, a rendelkezésre álló erőforrásokat és felszereléseket méri fel, valamint azt, hogy miként fogadjuk a szakmai sikereket.
- Együttműködés: a munkavállalók és a vezetés közötti kapcsolatok és együttműködés minőségét vizsgálja.
- Figyelem: azt méri, hogy a felső vezetés milyen mértékben fejezi ki érdeklődését a munkavállalók jóléte iránt azáltal, hogy biztonságos és egészséges munkahelyet, valamint szociális juttatásokat biztosít számukra, megkönnyítve az életet a munkahelyen kívül.
- Méltányosság:
- Egyenlőség: felméri a szervezet minden személyére alkalmazott egyenlő bánásmód mértékét az anyagi és immateriális jutalmak elosztása során.
- Pártatlanság: felméri a munkavállalók érzékelését arról, hogy a vezetés milyen mértékben kerüli a részrehajlást, és aktívan törekszik-e arra, hogy az embereket tisztességes és méltányos módon értékelje.
- Igazságosság: azt méri, hogy nincs-e megkülönböztetés a személyes jellemzők tekintetében.
- Büszkeség:
- Személyes munka: a munka által inspirált személyes büszkeség azt értékeli, hogy az alkalmazottak hogyan látják hozzájárulásukat a vállalathoz.
- Csapat: a csapatmunka által inspirált büszkeség értékeli a csapat által az egyénnek adott büszkeséget, annak sikereit és hajlandóságát arra, hogy többet tegyen a csapat javára.
- Vállalat: a vállalat által inspirált büszkeség azt értékeli, hogy az alkalmazottak hogyan látják a vállalatot és annak hírnevét az ökoszisztémán belül a tágabb értelemben.
- Bajtársiasság:
- Intimitás: felméri az emberi kapcsolatokat, a kollégák hogyan érzik magukat együtt, mennyire képesek önmaguk lenni, és képesek másokra támaszkodni és kölcsönösen támogatni egymást.
- Kedves fogadtatás/barátságosság: azt méri, hogy a munkavállalók mennyire érzik barátságosnak és befogadónak a munkahelyi légkört, mennyire szeretik, és hogy kölcsönösen élvezhetik-e egymás társaságát.
- Közösség: tükrözi a csoporton belül kialakult erős kedélyességet, és felméri, hogy a munkavállalók mennyire tekintik magukat egy “család” vagy “csapat” részének.
Az eredményeket két fő mérőszámmal mérik:
- Trust Index (TI) – a kérdésre adott pozitív válaszok átlagos száma; és
- Overall Perception (OP) – pozitív válaszok a következő kérdésre: „Mindent figyelembe véve azt mondanám, ez egy remek hely a munkavégzésre”.
Magyarországon 60%-os TI-et kell elérni ahhoz, hogy a vállalat a GPTW tanúsítványt megkapja. Nekünk sikerült ezt a határértéket túllépni és 68%-os TI-vel megkaptuk a minősítést (Bunzl Csoport TI: 71%).
A 5. ábra a Bunzl Magyarország Kft. eredményeit mutatja összehasonlítva a Bunzl Csoport globális eredményeivel.
GPTW felmérés eredményei
2.2.2. WINGS program
A LeanIn.org és a McKinsey &Company által kiadott “Women in the Workplace 2020” tanulmány szerint minden 100 előléptetett és vezetői szintre felvett férfira csak 72 előléptetett és felvett nő jut. Ennek eredményeként a férfiak a vezetői szintű pozíciók 62%-át töltik be, míg a nők csak 38%-át. Ez a korai egyenlőtlenség hosszú távú hatással van a tehetséggondozásra. Mivel vezetői szinten a férfiak száma jelentősen meghaladja a nőket, lényegesen kevesebb nőt kell felvenni vagy előléptetni felsővezetőkké. A nők száma pedig minden további szinten csökken, tehát még akkor is, ha a felvételi és előléptetési arányok javulnak a nők számára a felső szinteken, a nők egésze soha nem tud felzárkózni, egyszerűen túl kevés nő van az előre lepéshez.
Míg a vállalatok igyekeznek megszüntetni a nemek közötti szakadékot, és előrelépést tesznek az egyenlőség felé vezető úton, van néhány dolog, amit a nők maguk is megtehetnek a változás előmozdítása és a saját maguk támogatása érdekében. Ha a nők teljes mértékben tisztában vannak értékükkel, megtalálják a hangjukat, és kiállnak magukért, akkor biztosan sikeresek lesznek. A WINGS program ehhez nyújt segítséget.
WINGS program logója
A programot az IBC cég nyújtja és szervezi külső képzési szakemberekkel, akik egy tanfolyamot tartanak női vezetőknek és tehetségeknek. A képzés 8 izgalmas modulra oszlik, amelyek különböző témákat dolgoznak fel, és segítik a nők munkáját, ambícióikat, valamint napi kihívásaikat és mindennapjaikat.
A program átalakító élményt nyújt azáltal, hogy önfeltárást tesz lehetővé különböző személyes nézőpontokból, például a nők előtt álló identitásbeli kihívásokról, történetekről, értékekről, ambíciókról, erősségekről, célról és szakmai márkáról. A résztvevők megvizsgálják erősségeiket, fejlesztési területeiket és lehetőségeiket az egyes alkalmak során, és a program végére meghatározzák egyedi vezetői identitásukat, amely képes befolyásolni és motiválni másokat. Ennek a programnak a végrehajtása biztosítja a „belülről kifelé” történő változásbeli megközelítést, amelynek célja a vezetésről és a női vezetői létről alkotott gondolkodásmód megváltoztatása.
Vállalatunknál 2025-ben is elindítottuk ezt a programot, ami 8 modulból állt, és a záró alkalom májusban került megrendezésre. Igazodva az előírásokhoz, a képzést 2 tehetséges női munkavállalónk végezte el, akik ennek köszönhetően megnövekedett önbizalommal rendelkeznek, ki tudnak állni magukért és követendő példákká váltak a többi nő számára.
2.2.3. Családok
Számunkra a családok támogatása szintén prioritás, ugyanis elismerjük, hogy a munka és magánélet egyensúlya kulcsfontosságú a munkavállalók hosszú távú elkötelezettségéhez és teljesítményéhez. Ennélfogva olyan kezdeményezéseket és támogatásokat igyekszünk nyújtani, amelyek segítenek kollégáinknak hatékonyabban összeegyeztetni munkájukat a családi kötelezettségeikkel. Rugalmas munkaidők, otthoni munkavégzés lehetősége, gyermekgondozási támogatások és családbarát irányelvek mind olyan intézkedések, amelyek elősegíthetik a munkavállalók és családjaik jóllétét, és hozzájárulhatnak a vállalat munkahelyi kultúrájának erősítéséhez és versenyképességéhez.
Már a kezdetektől, a gyermek születésétől szeretnénk támogatásunkat kifejezni az apáknak szóló apasági szabadsággal. Az apa gyermeke születése esetén legkésőbb a gyermeke születését követő második hónap végéig tíz munkanap szabadságra jogosult, amelyet kérésének megfelelő időpontban, legfeljebb két részletben kell kiadni. A pótszabadság idejére a munkáltató az apa részére távolléti díjat fizet. A munkavállaló az apasági szabadság öt munkanapjára a távolléti díj száz százalékára, a hatodik munkanapjától a távolléti díj negyven százalékára jogosult. A Bunzl Magyarország Kft. a második hét negyven százalékát kiegészíti az apukák részére száz százalékra.
Iskola-, bölcsőde- és óvodakezdési támogatással szintén szeretnénk a gyereket nevelő munkavállalóinkat segíteni. A szülők 2025. őszén utalvány formájában kapták a támogatást miután nyilatkoztak a jogosultság alapjáról.
Fontosnak tartjuk, hogy megkönnyítsük a nyári szünetből adódó kihívásokat is. 2023-ban két 1-1 hetes nyári tábort szerveztünk, melyeken összesen 16 gyermek vett részt. Napi háromszori étkezés, barkácsolás, kézműveskedés, különböző beltéri és kültéri játékok, szabad foglalkozás, csendespihenő mind része volt a napi programoknak. Ráadásul az egyik hetet egy farmon tölthették, ahol lehetőségük volt betekintést nyerni az állatok körüli munkákba és feladatokba.
2.2.4. Egészség és biztonság, egészségbiztosítás
Munkavállalóink, vállalkozóink és látogatóink egészsége és biztonsága prioritás számunkra. Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy biztonságos és egészséges munkahelyet biztosítsunk, és folyamatosan javítsuk egészségügyi és biztonsági teljesítményünket. Irányítási rendszereket vezetünk be, hogy gondoskodjunk az egészségügyi és biztonsági jogszabályok betartásáról, illetve az egészségügyi és biztonsági teljesítményünk javításáról. Egészségügyi és biztonsági irányítási rendszereink legalább a következőket fedik le:
- Raktárak biztonsága: Gondoskodunk raktáraink megfelelő elrendezéséről és felszereléséről, valamint személyzetünk megfelelő képzéséről, hogy minimalizáljuk a kézi rakodás kockázatait, és a felügyeletnek köszönhetően csökkentsük az elesés, a megcsúszás és a leeső tárgyak okozta sérülések veszélyét.
- Járművek biztonsága: Sofőrjeinket rendszeresen képezzük, járműflottánkat pedig jól karbantartjuk. Továbbra is törekszünk járműflottánk mihamarabbi ellenőrzési rendszerekkel való felszereléséért, a baleseteket pedig a hatékonyság és a biztonság növelése érdekében kivizsgáljuk.
Egészségügyi és biztonsági teljesítményünket nyomon követjük, ellenőrizzük, felülvizsgáljuk és bejelentjük az előírások betartásának bemutatása és a folyamatos fejlődés segítése érdekében.
Jelentjük és kivizsgáljuk a baleseteket, a váratlan eseményeket és a majdnem balesethez vezető eseteket, hogy fejlesszük az egészség- és biztonságkezelést. Az ilyen eseményekből tanult leckéket korrekciós intézkedésekhez, az újbóli előfordulás megakadályozására használjuk fel.
A fentiekben leírtakon túl 2024. januárjától egészségügyi ellátást biztosítunk munkavállalóinknak, amit a Medicare magánegészségügyi cég nyújt. Az egészségbiztosítási csomag által fedezett szolgáltatások köre tág, a munkavállalók többek között prevenciós, labor- és diagnosztikai vizsgálatokat vehetnek igénybe, illetve korlátlan járóbeteg-ellátásra jogosultak közel 40 szakágban. Ráadásul a programban lehetőség van arra, hogy a munkavállalóink hozzátartozói is igénybe vehessék a szolgáltatásokat bizonyos feltételekkel
2.3. Felelős ellátási láncok – Etikus beszerzés és működés
Becslések szerint világszerte 28 millió ember van kényszermunkakörülmények között, és napról napra egyre több embert tévesztenek meg, győznek meg vagy taszítanak olyan erősen kizsákmányoló helyzetbe, amelyet képtelenek megtagadni vagy elhagyni. Ez az oka annak, hogy a Bunzl proaktív, közvetlen és kockázatalapú megközelítést alkalmaz annak biztosítására, hogy ellátási láncában szereplő partnerei megfeleljenek az irányelvei által megkövetelt magas szintű etikai normáknak. Zéró toleranciát tanúsít ugyanis minden etikátlan gyakorlattal szemben, és elkötelezte magát az emberi jogok tiszteletben tartása mellett saját tevékenysége során és ellátási láncában.
Az ellátásilánc-menedzsment folyamatai során gondoskodunk a termékek felelősségteljes gyártásáról és beszerzéséről. Olyan beszállítói kapcsolatok fejlesztésére és fenntartására törekszünk, amelyek etikusak, kölcsönös előnyön alapulnak, és középpontjukban az ügyfeleink igényeinek teljesítésére irányuló közös elkötelezettségünk áll. Biztosítani kívánjuk, hogy vállalatunk etikusan és következetesen szerzi be termékeit, miközben együttműködik a beszállítókkal társadalmi és környezetvédelmi gyakorlatuk fejlesztése érdekében.
A beszállítókat partnereknek tekintjük, és együtt dolgozunk velük, hogy segítségükkel elérjük a vállalati felelősségvállalás irányelvének céljait termékeink és szolgáltatásaink szállításával kapcsolatban. Emellett elkötelezettek vagyunk a termékeink kulcsfontosságú beszállítóival való együttműködés mellett, hogy a megfelelő színvonalat a vállalati felelősségvállalás minden más területén is biztosítani tudjuk.
Időközönként elvégezzük globális beszállítói bázisunk kockázatértékelését az ellátási láncunk társadalmi kockázatainak megállapítása érdekében, amelyek közé tartozik a modern rabszolgaság és a megvesztegetés kockázata is. Ennek köszönhetően figyelmünket és erőforrásainkat a legnagyobb kockázatnak kitett részekre összpontosíthatjuk. Célunk, hogy jobban megértsük az ellátási láncunkra gyakorolt társadalmi és környezeti hatásokat.
A Beszállítói Magatartási Kódex leírja a beszállítókkal szembeni elvárásainkat a munkajog, az emberi jogok, a környezet, az egészség és a biztonság, az etika és az irányítási rendszerek kapcsán. A Kódex minden olyan beszállító kiválasztására és megőrzésére vonatkozik, akik világszerte termékeket és szolgáltatásokat nyújtanak a Bunzl-nek. Elvárjuk beszállítóinktól, hogy a Bunzl-lel folytatott kereskedelem által fogadják el és alkalmazzák követelményeinket. Ez az alvállalkozókra is érvényes.
A Bunzl fenntartja a beszállítóval való kapcsolat megszüntetésének jogát, ha elfogadhatatlan gyakorlatok alkalmazására derül fény a Bunzl-termékek gyártására vagy beszerzésére használt bármelyik telephelyen. Ilyen gyakorlat többek között a gyermekmunka, a kényszer- vagy rabszolgamunka, a fizikai bántalmazás vagy a fegyelmezés és a megfélemlítés alkalmazása, valamint a megvesztegetésellenes jogszabály be nem tartása.
Mindezt kiegészítve minden vezető beosztású beszerzési munkatársnak el kell végeznie a megvesztegetésről, modern rabszolgaságról és egyéb társadalmi kockázatokról szóló képzést. A képzés segíti a munkavállalókat az ellátási láncunkban előforduló kockázatok megértésében és felismerésében, és ismerteti velük az ilyen ügyek esetén szükséges intézkedéseket.
Elkötelezettek vagyunk annak biztosítása mellett, hogy tevékenységünket minden tekintetben szigorú etikai, szakmai és jogi szabályok szerint végezzük. Az etikus üzleti gyakorlatok iránti elkötelezettségünk miatt nem toleráljuk a megvesztegetés és a korrupció semmilyen formáját. Ennek érdekében a Megvesztegetés- és korrupcióellenes irányelv felvázolja az elkötelezettség segítéséhez szükséges magatartást és elveket. Az irányelvben rögzített követelmények nemcsak a vállalatunkra és munkavállalóinkra vonatkoznak, hanem kiterjednek azon ügynökökre, képviselőkre és közvetítőkre is, akik a Bunzl nevében járnak el.
Figyelembe véve a megvesztegetés és korrupció elleni törvények és szabályozások megszegésének súlyosságát, ha egy munkavállaló – szándékosan vagy hanyagságból – nem követi a jelen irányelveket, akkor az fegyelmi intézkedéshez, és végül a munkaviszony megszüntetéséhez is vezethet. Amennyiben harmadik fél nem tartja be az irányelveket, úgy az üzleti kapcsolat megszűnhet.
A Bunzl minden munkavállalója köteles jelenteni minden tényleges vagy gyanított megvesztegetést, csalást vagy egyéb hűtlen kezelést a menedzsmentnek. A munkavállalók észrevételeiket az illetékes üzletrész menedzsmentjének vagy a Bunzl központjának is jelenthetik, illetve a Speak up policy-t is használhatják.
Vállalatunknál az üzleti magatartásra előírásaink és etikai kódexünk van, továbbá kötelező képzést nyújtunk munkavállalóinknak a legfontosabb problémákról, rendszeresen végzünk belső ellenőrzést, zéró toleranciát tanúsítunk a tisztességtelen munkahelyi diszkriminációval szemben, illetve rendszeresen kikérjük munkavállalóink véleményét.
Végül, de nem utolsó sorban vállalatunkra és munkavállalóinkra egyaránt kiterjed a versenyjog hatálya, hiszen ennek célja, hogy a vállalatok között az ár, a minőség és az innováció terén folyó tisztességes verseny biztosításával maximálisan védje a fogyasztót.
Vállalatunk semmilyen körülmények között sem tolerálja a tiltott, versenyellenes gyakorlatokat, melyekre példát szolgáltathatnak a tényleges vagy potenciális versenytársakkal akár írásban, akár szóban kötött megállapodások. Az ilyen típusú megállapodások sorába tartozhatnak azok, amelyek árrögzítésről, a kibocsátás korlátozásáról, piacfelosztásról, fiktív árajánlatról és kereskedelmileg érzékeny információk cseréjéről szólnak. Az ügyfelekkel, szállítókkal, kiskereskedőkkel és forgalmazókkal kötött megállapodások is versenyellenesek lehetnek, ha exporttilalom tárgyát képező termékről, szolgáltatásról szólnak, viszonteladási árakat rögzítenek, vagy exkluzív beszerzési/szállítási kötelezettségeket írnak elő.
2.4. Információbiztonság és digitalizáció
Értékes vagy üzleti szempontból érzékeny adatok elvesztése, ami pénzügyi veszteségekhez és jó hírnevünk sérüléséhez vezethet, vagy vírustámadás, ami miatt sérülhetnek adataink vagy rendszereink hosszú időre leállhatnak, vagy az online csalók, akik a Bunzl munkatársait célozzák meg kéretlen e-mailjeikkel, amelyek – ha megnyitják őket – figyelik és megjegyzik a leütött billentyűket vagy vírustámadást indíthatnak el hálózataink ellen, ezek mind olyan veszélyek, amelyeket a digitalizáció és az informatikai rendszerek térnyerése hozott magával.
A Bunzl Csoport az információs eszközöket – beleértve az adatokat, termékeket, informatikai rendszereket, hálózatokat, számítástechnikai eszközöket és üzleti alkalmazásokat – alapvető és rendkívül értékes üzleti eszközöknek tekinti, és elkötelezett a vállalat információs eszközeinek a visszaélésekkel vagy kompromittálódással szembeni védelme mellett. Ennek érdekében a csoportos információbiztonsági politika meghatározza, hogyan védjük a Bunzl-t és hírnevét az információs eszközeinkkel való visszaéléssel vagy veszélyeztetéssel kapcsolatos (belső vagy külső, szándékos vagy véletlen jellegű) fenyegetésekkel szemben. Kockázatalapú megközelítéssel megfelelő intézkedéseket teszünk információs eszközeink védelme, az információbiztonsági incidensek gyakoriságának és hatásának csökkentése érdekében, hogy lehetővé tegyük az üzleti tevékenységet, növeljük a termelékenységet, és megfeleljünk a jogi és szabályozási követelményeknek. Ez az információbiztonsági szabályzat kötelező és vonatkozik a Bunzl valamennyi üzleti területére, operatív vállalatára és a Bunzl munkavállalóira, illetve vonatkozik a harmadik fél beszállítókra és a Bunzl nevében dolgozó egyéb felekre, akik hozzáféréssel rendelkeznek a Bunzl vagy az ügyfelek tulajdonához, rendszereihez vagy adataihoz.
Ezt kiegészítve az információbiztonsági politikánk meghatározza az informatikai erőforrások és képességek biztonságának típusait és szintjeit, amelyeket létre kell hozni és működtetni kell ahhoz, hogy ezek az elemek biztonságosnak tekinthetők legyenek. A biztonsági szabályzat célja, hogy meghatározza a szervezeten belüli informatikai szolgáltatások megfelelő és biztonságos használatának biztonsági követelményeit. Szintén célja, hogy a lehető legnagyobb mértékben megvédje a szervezetet és a felhasználókat az olyan biztonsági fenyegetésekkel szemben, amelyek veszélyeztethetik integritásukat, magánéletüket, hírnevüket és üzleti eredményeiket. A dokumentum a szervezet valamennyi felhasználójára vonatkozik, beleértve az ideiglenes felhasználókat, a szolgáltatásokhoz ideiglenes hozzáféréssel rendelkező látogatókat és a szolgáltatásokhoz korlátozott vagy korlátlan hozzáférési idővel rendelkező partnereket. A dokumentumban foglalt irányelvek betartása mindenki számára kötelező, aki üzleti kapcsolatban áll vállalatunkkal.
Munkavállalóink az IT területén fáradhatatlanul dolgoznak adataink védelmén, valamint a vírusok és hackerek elleni védelmen, de fontosnak tartjuk, hogy mindegyik munkavállalónk kivegye a részét az információbiztonságban, hiszen ők is felelősek adataink és rendszereink védelméért. Ennek érdekében a Bunzl Cyber Security csapata időszakosan kiberbiztonsági képzéseket tart munkavállalóinknak, mely segít abban, hogy a beosztásuknak megfelelő biztonsági képzésben részesüljenek.
A digitális transzformáció cégünknél három szinten valósul meg – digitizáció (analógból digitális adatra váltás), digitalizáció (folyamatok veszteségeinek azonosítása, digitális eszközök bevonása a hatékonyság növelésébe), digitális transzformáció (a digitizációs és digitalizációs feladatok összefogása, egy újfajta szemléletmód kialakítása (változáskezelés/alkalmazkodás)). A fenntarthatóság szempontjából nagyon fontos az új szemléletmód által meghatározott folyamatos önvizsgálat, a veszteségek azonosítása és csökkentése, valamint a környezet változásaihoz történő alkalmazkodás képességének elsajátítása. Az ebből a szemléletmódból eredő elgondolások segítenek a fizikai veszteségek (pl. hulladék, pazarlás stb.) azonosításában és kezelésében is.
A munkafolyamatok megváltoztatásakor fontos szempontként odafigyelünk arra, hogy minél kevesebb papírmunkával és veszteséggel járó folyamatot alakítsunk ki, valamint, hogy azonosítsuk a folyamat veszteségeit, a pazarlást is, hogy ezt követően hatékonyan fel tudjunk lépni ellene.
Törekszünk arra, hogy az operációs tevékenységünk során minél kevesebb papírt használjunk fel. A feleslegessé vált papírokat pedig igyekszünk újra felhasználni, ezért külön gyűjtjük ezeket. Fontosnak tartjuk azt is, hogy az üzleti dokumentumokat egyre nagyobb mértékben digitalizáltan tároljuk. Annak érdekében, hogy fölösleges dokumentumokat ne nyomtassunk ki, minél inkább az e-számla és e-aláírás használatát preferáljuk.
2.4.1. Elektronikus adatcsere (EDI)
Az elektronikus adatcsere (EDI) olyan technológia, amely segít a kereskedelmi partnereknek és szervezeteknek felgyorsítani a logisztikai határidőket és megszüntetni a kézi hibákat azáltal, hogy automatizálja a business-to-business (B2B) kommunikációt.
Az EDI alkalmazása megoldást nyújt a kézzel feldolgozott megrendelések, rendelés-visszaigazolások, szállítólevelek és számlák helyettesítésére. A szabványosított üzeneteken alapuló, szabványosított kommunikációs módszereken keresztül történő információcsere lehetővé teszi a vállalatok számára, hogy az információkat automatikusan, emberi beavatkozás nélkül integrálják belső rendszereikbe, és így elkerüljék a kézi munkát és a kézi adatbevitelből eredő hibákat.
A Bunzl Continental Europe azt a célt tűzte ki, hogy a beszállítókkal való teljes kommunikációt elektronikus úton, kézi feldolgozás nélkül bonyolítsa le. Ezt a célt az összes vállalatra és a teljes – beszerzéstől a számlázásig terjedő – folyamatra vonatkozóan tűzték ki, így mi is érdekeltnek vagyunk ennek megvalósításában. Ez a cél túlmutat a papírmentességen és az érintés nélküli feldolgozásra törekszik.
2.4.2. Digitális marketing és webshop
Az elektronikus adatcsere (EDI) olyan technológia, amely segít a kereskedelmi partnereknek és szervezeteknek felgyorsítani a logisztikai határidőket és megszüntetni a kézi hibákat azáltal, hogy automatizálja a business-to-business (B2B) kommunikációt.
Az EDI alkalmazása megoldást nyújt a kézzel feldolgozott megrendelések, rendelés-visszaigazolások, szállítólevelek és számlák helyettesítésére. A szabványosított üzeneteken alapuló, szabványosított kommunikációs módszereken keresztül történő információcsere lehetővé teszi a vállalatok számára, hogy az információkat automatikusan, emberi beavatkozás nélkül integrálják belső rendszereikbe, és így elkerüljék a kézi munkát és a kézi adatbevitelből eredő hibákat.
A Bunzl Continental Europe azt a célt tűzte ki, hogy a beszállítókkal való teljes kommunikációt elektronikus úton, kézi feldolgozás nélkül bonyolítsa le. Ezt a célt az összes vállalatra és a teljes – beszerzéstől a számlázásig terjedő – folyamatra vonatkozóan tűzték ki, így mi is érdekeltnek vagyunk ennek megvalósításában. Ez a cél túlmutat a papírmentességen és az érintés nélküli feldolgozásra törekszik.
2.4.2. Digitális marketing és webshop
A digitális marketing és a hagyományos marketing közötti fő különbség az, hogy a digitális marketing az online térben, míg a hagyományos marketing az offline világban zajlik. A digitális marketing során az interneten keresztül érhetjük el a célcsoportot, például weboldalakon, közösségi média platformokon vagy e-mailen keresztül. Ez lehetővé teszi a célzottabb, mérhetőbb és interaktívabb kampányokat. A hagyományos offline marketing viszont az offline eszközöket használja, például nyomtatott katalógusok, plakátok vagy rendezvények.
Online megjelenéseink: weboldal, webshop, közösségi média (Bunzl Facebook, LinkedIn, Instagram, illetve begreen Facebook, LinkedIn, Instagram, valamint YouTube csatornánk is van), Mailchimp hírlevél (a nyomtatott szórólapok helyett).
Fontos offline megjelenéseink: Vevőnap, SIRHA kiállítás, OMÉK kiállítás.
Vevőnapunk minden évben októberben kerül megrendezésre. A kiállítók sokszínűsége, mintegy 60 standon biztosít minden látogatót, hogy megismerkedjenek fő munkavédelmi, higiéniai, takarítási és csomagolási üzletághoz tartozó beszállítóinkkal és sajátmárkás termékeinkkel, mint például a begreen, Prime Source, Pristine és Techline.
A SIRHA egy rangos gasztronómiai szakkiállítás, amely kétévente kerül megrendezésre a Hungexpon. A kiállítás középpontjában a legújabb gasztronómiai trendek, innovációk, valamint a gasztronómiai szakma legkiválóbb képviselői állnak. A SIRHA lehetőséget biztosít a szakembereknek és a közönségnek egyaránt, hogy megismerjék az éttermi technológiák legfrissebb fejlesztéseit. A rendezvény kiváló lehetőséget nyújt a szakmai kapcsolatok építésére és bővítésére a vendéglátóipar területén.
Az OMÉK (Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás) Magyarország egyik legnagyobb mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállítása, mely kétévente kerül megrendezésre a Hungexpon. Az eseményen a mezőgazdasági termelés, élelmiszeripar, kertészeti ágazat és az ezekhez kapcsolódó szolgáltatók mutatják be legújabb termékeiket, technológiáikat és szolgáltatásaikat. Az OMÉK kiemelt figyelmet fordít a fenntartható mezőgazdaságra, a minőségi élelmiszerek előállítására és az agrárinnovációra. A rendezvény lehetőséget teremt a szakembereknek, termelőknek és fogyasztóknak egyaránt, hogy találkozzanak, tapasztalatokat cseréljenek és új üzleti kapcsolatokat építsenek.
Webshopunkon szintén egyre nagyobb szerepet kap a fenntarthatóság képviselete. Az alternatív anyagokból készült termékeinket például „Believe jelölő négyzetek” segítségével emeljük ki, melyek a következők:
- Believe Renewable Resources: A termék alapanyaga megújuló erőforrásból származik, pl. Tana vegyszerek, papír alapanyagú termékek, amit a beszállítók (pl. Tana, Duni) jeleznek.
- Believe Recycled Resources: A termék alapanyaga újrahasznosított forrásból származik, pl. Tana vegyszerek (a flakonjuk újrahasznosított műanyagból készül), papír anyagú termékek, újrahasznosított műanyagból készült termékek stb.
- Believe Compostable: A termék komposztálható anyagból van, mint például nyárfa, fenyőfa, puhafa, bambusz, bambusz levél, pálmalevél, cukornád, bagasse, PLA, kukorica keményítő.
- Believe Recycling: A termék újrahasznosítható anyagból van, mint például nyárfa, fenyőfa, puhafa, papír, karton, APET, PET, RPET, PETE, PP, PS, CPET.
- Believe Reuse: A termék újrahasználható, pl. többször használható pohár, evőeszköz stb.
2.5. Alternatív termékek: begreen, Prime Source, Pristine, Techline
Az alternatív anyagokból készült csomagolás és termékek iránti fogyasztói kereslet továbbra is ösztönzi elkötelezettségünket az alacsony szén-dioxid-kibocsátású és körforgásos gazdaságot támogató termékekre és megoldásokra való átállásban.
Ügyfeleink az élelmiszer-szolgáltatásban, az élelmiszeriparban és a kiskereskedelemben reagálni szeretnének az új fogyasztóközpontú trendekre, és egyre inkább újrahasznosítható, újrafelhasználható és alacsony környezeti hatással rendelkező termékeket keresnek. Ügyfeleink bíznak abban, hogy szakértői tanácsokkal látjuk el őket a csomagolási trendekkel és jogszabályokkal kapcsolatban, melyek a hatékony jelentéshez és a megalapozott döntések meghozatalához szükséges adatokkal szolgálnak, valamint a fenntarthatósági célok eléréséhez szükséges megoldások kiválasztásában segítenek.
A fenntarthatóság és a társadalmi felelősségvállalás nagyon fontos részét képezi cégünk stratégiájának. Ez a törekvés olyan innovatív megoldásokat kínál, melyek hozzájárulnak a környezetre gyakorolt negatív hatások csökkentéséhez. A felelősségteljes felhasználás alapját az alternatív alapanyagok használata, az újra felhasználás és az újrafeldolgozás képezheti. Kiemelt küldetésünknek tartjuk, hogy a rögzült vásárlói szokások, irányzatok befolyásolásával, új vásárlói kultúra integrálásával aktív részvételt vállaljunk hazánk környezetvédelmi törekvéseinek megvalósításában.
A környezettudatos szemléletmód kiemelt prioritás számunkra, ezért szigorúan odafigyelünk az olyan catering és gasztronómiai csomagolóeszközökre, amelyek természetes alapanyagokból készülnek és lebomlanak a komposztálás során, vagy éppen újrahasznosított anyagokból készülnek, mint a papír csomagolóanyag. 2021. júliusától Magyarországon is betiltották az egyszer használatos műanyagtányérok, evőeszközök, fülpálcikák és keverők, valamint az EPS-ből készült poharak, ételszállító dobozok és egyéb az ebből az anyagból készült termékek használatát. Ezeket az anyagokat és termékeket más, fenntarthatóbb alapanyagokra cseréltük, ilyen például a cukornád, kukorica keményítő, búzakorpa, fa, papír, bambusz.
Követve a food service trendeket a begreen (Bunzl saját márkája) termékpalettájában megtalálható számos környezetbarát termék, mely 100%-ban megújuló forrásból származik. Örömmel mutatjuk be termékválasztékunk sokféleségét, amely lehetővé teszi, hogy mindenki megtalálja a saját igényeinek és céljainak leginkább megfelelő termékeket. Legyen szó háztartási felhasználásról, éttermi környezetről vagy különféle eseményekről, fesztiválokról, nálunk mindenki megtalálja a legjobb megoldást. Termékeinket éttermi láncok, gyorséttermek, ételkiszállító cégek, közületek, hideg- és melegkonyhák, pékségek, cukrászatok, tej-, húsüzemek, valamint ipari felhasználók választják.
A környezetbarát csomagolás előnyei:
- Környezetvédelem: Használata csökkenti a környezetterhelést. A környezetbarát csomagolóanyagok könnyen lebomlanak vagy újrahasznosíthatók, ezzel hozzájárulva a hulladéklerakók terhelésének csökkentéséhez és az ezekből eredő környezeti problémák megelőzéséhez. Ezek az anyagok általában újrahasznosított vagy megújuló forrásokból származnak, mint például papír, cukornád, fa vagy biológiailag lebomló műanyagok.
- Pozitív üzenet: A környezetbarát csomagolás használatával kifejezheti, hogy a vállalkozás elkötelezett a fenntarthatóság iránt, ami pozitív üzenetet közvetít a vásárlóknak. Ez hozzájárul az üzleti hírnév javításához és a vásárlók elkötelezettségéhez.
- Felhasználói elégedettség: A környezettudatos fogyasztók hajlamosabbak azokat a vállalkozásokat választani, amelyek környezetbarát csomagolást használnak, így növelheti a vásárlói elégedettséget és lojalitást.
A begreen termékpalettája mellett fontosnak tartjuk egy másik saját márka termékkínálatában is változásokat véghez vinni és környezettudatosan gondolkodni. A Prime Source saját márka termékei az épület takarítást teljes egészében lefedik. Ügyfeleink a tisztítószerek széles választékából választhatnak, amit egy kiváló minőségű mikroszálas törlőkendővel bővítettünk ki, illetve további termékek bevezetését is tervezzük a jövőben. Annak érdekében, hogy a termékpalettánk még sokszínűbb legyen, 5 környezetbarát tisztítószert is be kívánunk vezetni Ecolabel minősítéssel. Számunkra fontos ennek a tanúsítványnak a megszerzése, ugyanis az Ecolabel címkét az különbözteti meg az egyéb címkéktől, hogy ezt egy hivatalos, független és harmadik féltől származó tanúsítási programon keresztül lehet megszerezni. A termék Ecolabel címkéje azt jelenti, hogy az adott terméket tudományosan megalapozott szabványnak megfelelően hagyták jóvá.
Prime Source Green Line termékeink a következőek: fürdőszoba tisztítószer, üvegtisztító, átalános tisztítószer, kézi mosogatószer, konyhai tisztítószer.
A higiénia és tisztaság minden környezetben alapvető fontosságú, legyen szó otthonról, munkahelyről vagy közösségi terekről. A Pristine habszappan és bőrápoló adagoló rendszerek kiváló választást jelentenek azoknak, akik a legmagasabb szintű higiéniát és kényelmet keresik. Ráadásul szintén kiváló választás azoknak, akik a környezettudatosságot tartják szem előtt, ugyanis az utántöltők az eredeti méret 1/5-ére zsugorodnak és 100% R-PET anyagból készülnek, ezáltal csökkentve a környezeti terhelést.
Büszkén mutatjuk be a Techline-t, új saját márkánkat a higiéniai papírtermékek kategóriájában. A termékeket a magas minőség jegyében válogattuk össze, miközben szigorú fenntarthatósági elvárásoknak is megfelelnek. Minden papírtermék EU Ecolabel tanúsítvánnyal rendelkezik, és Európában készül. Mindezt a tőlünk megszokott, kedvező áron kínáljuk. A Techline termékei a következők: toalettpapírok, kozmetikai kendők, ipari törlők, belsőmagos tekercses papírtörlők, hajtogatott kéztörlők. A Techline Európában kizárólag a Bunzl vállalatain keresztül érhető el. A termékkínálatot a Bunzl különböző országaiban – köztük Magyarországon – dolgozó szakértők közös munkája formálta. Ez az együttműködés biztosítja, hogy a Techline választéka megbízható, átgondolt megoldást nyújtson a mindennapi használatra.
Minősítések
ISO 9001
Az ISO 9001 egy globálisan elismert minőségirányítási szabvány. Segíti a különböző méretű és ágazatú szervezeteket abban, hogy javítsák teljesítményüket, megfeleljenek az ügyfelek elvárásainak, és elkötelezzék magukat a minőség mellett. Az ISO 9001 követelményei meghatározzák, hogyan kell kialakítani, bevezetni, fenntartani és folyamatosan fejleszteni egy minőségirányítási rendszert. Az ISO 9001 tanúsítvány azt jelzi, hogy egy szervezet megfelel a szabvány irányelveinek, illetve támogatja a minőség iránti elkötelezettség és a folyamatos fejlődés kultúrájának kialakítását.
ISO 14001
Az ISO 14001 egy nemzetközileg elismert környezetirányítási szabvány. Célja, hogy segítse a szervezeteket környezetvédelmi teljesítményük javításában, hatékonyabb erőforrásfelhasználásban és hulladékcsökkentésben. Az ISO 14001 keretet nyújt a környezetirányítási rendszerek tervezéséhez és bevezetéséhez, valamint a folyamatos környezeti fejlesztéshez. A szabvány betartásával a szervezetek proaktív lépéseket tehetnek a környezeti lábnyom minimalizálása, a jogszabályi előírások betartása és a környezeti célok elérése érdekében. AZ ISO 14001 az egyik legfontosabb tanúsítvány azoknak a szervezeteknek, amelyek elkötelezettek a fenntartható jövő iránt, és összekapcsolják a környezeti felelősséget a stratégiai üzleti növekedéssel.
FSC minősítés
Az FSC (Forest Stewardship Council) egy nemzetközi szervezet, amely a fenntartható erdőgazdálkodást támogatja. Az FSC tanúsítvány azt jelzi, hogy a faanyag vagy a papírtermék a környezetvédelmi és társadalmi normáknak megfelelően került előállításra. Az FSC által tanúsított termékek garantálják, hogy az erdők kezelése fenntartható, a biodiverzitást megőrzik, és a helyi közösségek jogait tiszteletben tartják. Az FSC logóval ellátott termékek vásárlásával támogathatjuk az erdők megóvását és a környezetvédelmet.
Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy a portfóliónkban szereplő fából és papírból készült termékeink alapanyaga fenntartható erdőgazdálkodásból származzon. Ennél fogva elvárjuk, hogy beszállítóink és termékeink rendelkezzenek az FSC tanúsítvánnyal. A begreen kínálatában az érintett termékek gyártóit minősítette az FSC, míg a TableSMART adagolós szalvétánk a Bunzl FSC számát hordozza. Beszállítóink FSC tanúsított alapanyagból gyártatnak részünkre többnyire kéztörlőket, WC papírt és ipari törlőket. Márka termékeinknek (pl. Tork, Kimberly-Clark, Vajda papír) szintén van FSC tanúsítványa.
Great Place To Work
A GTPW nemzetközileg elismert eszköz a munkahelyi elkötelezettség felmérésére. Alapelve, hogy a munkavállalók bizalmának szintjét határozza meg a vállalatuk és annak vezetése iránt. A GPTW a bizalom 5 fő pillérét – hitelesség, tisztelet, méltányosság, büszkeség, bajtársiasság – méri, melyek mindegyike 3 alpillérből áll. Az eredményeket két fő mérőszámmal írják le: Trust Index (TI) – az egyes kérdésekre adott pozitív válaszok átlagos száma; és Overall Perception (OP) – pozitív válaszok a következő kérdésre: „Mindent figyelembe véve azt mondanám, ez egy remek hely a munkavégzésre”. Magyarországon 60%-os TI-t kell elérni ahhoz, hogy a vállalat a GPTW tanúsítványt megkapja.
EcoVadis Bronze 2024
Az EcoVadis egy nemzetközileg elismert fenntarthatóságot értékelő szervezet. Célja, hogy segítse a vállalkozásokat fenntarthatósági teljesítményük javításában. Az EcoVadis által készített tanúsítványok segítenek a vállalatoknak mérni és nyomon követni a gazdasági, környezeti és társadalmi teljesítményüket.
A fenntarthatósági kérdések a vállalat iparágán, méretén és elhelyezkedésén alapulnak. Ennek alapján választják ki a vonatkozó legfontosabb fenntarthatósági kérdéseket, amelyek aztán meghatározzák, hogy milyen kérdéseket kapunk, és az egyes témák milyen hatással vannak az összesített pontszámunkra.
Esetünkben az értékelést 3 indikátor alapján végezték, ezek a következők:
- Irányelvek: Egy irányelv olyan célkitűzések összessége, amelyek konkrét fenntarthatósági kérdésekkel foglalkoznak. Megmutatja, hogy a vállalat mekkora figyelmet fordít hatásainak csökkentésére, a kockázatai minimalizálására, vagy a teljesítménye javítására. Az irányelvek önkéntesek, és túlmutatnak a nemzeti jogi követelményeken. Az irányelvekre példák:
- Általános elvek, nyilatkozatok és minőségi célkitűzések a fenntarthatóság javítása érdekében
- Konkrét mennyiségi célkitűzések meghatározott jövőbeli határidővel
- Intézkedések: Ez a mutató a vállalat fenntarthatósági irányelveit és kötelezettségvállalásait támogató intézkedéseiről szól.
- Riportálás: A jelentéstétel kvantitatív KPI-ken alapul, amelyek a fenntarthatósági gyakorlatok végrehajtását mérik.
A fenntarthatóság 4 területének értékelésére összpontosítanak, ezek a következők:
- Munkaerő és emberi jogok: Ez a kategória két területre összpontosít:
- Munkavállalói jogok, mint például egészség és biztonság, munkakörülmények, karriermenedzsment és képzés
- Emberi jogok, mint például az emberkereskedelem, a gyermekmunka és a kényszermunka megelőzése, valamint a sokszínűség, a méltányosság és a befogadás támogatása
- Fenntartható beszerzés: A kategória a fenntarthatósági kockázatok kezelésére összpontosít az ellátási láncunkban. A legfontosabb kérdések a következőkhöz kapcsolódnak:
- Általunk vásárolt anyagok
- Általunk igénybe vett szolgáltatások
- Fenntartható gyakorlatok népszerűsítésére irányuló intézkedéseink beszállítóink körében
- Fenntartható beszerzést támogató intézkedéseink
- Környezet: Ez a kategória két területre összpontosít:
- A működésre vonatkozó környezetmenedzsment, mint például az irodák energiafelhasználása, a gyártás során felhasznált víz és anyagok, a légszennyezés és a biológiai sokféleséget fenyegető veszélyek
- A termékekre és szolgáltatásokra vonatkozó környezetmenedzsment. Ez magában foglalja:
- Termék használata és életciklusának vége, mint például az elektronikai berendezések energiahatékonysága vagy visszavételi programok
- Ügyfelek egészsége és biztonsága, mint például a fogyasztásra és használatra szánt termékek higiéniája és biztonsága
- Környezetvédelmi szolgáltatások és érdekképviselet, mint például a fenntartható fogyasztást ösztönző programok vagy szolgáltatások
- Etika: Ez a kategória az üzleti etikai kérdések kezelésére összpontosít, mint például:
- Korrupció, beleértve a vesztegetést, a csalást, az összeférhetetlenséget és a pénzmosást
- Versenyellenes gyakorlatok, ideértve a kartelleket, az erőfölénnyel való visszaélést, a jogellenes összefonódásokat és felvásárlásokat
- Rossz információkezelés, beleértve az információbiztonság megsértését
Az EcoVadis által készített értékelési jelentések segítenek a vállalatoknak megérteni a fenntarthatósági teljesítményüket, összehasonlítani azt más vállalatokkal, és optimalizálni a beszerzési folyamatokat. A tanúsítványok hozzájárulnak a hosszú távú befektetések vonzásához és a vállalkozások jövőbiztosításához.


HU
EN
DE